A krapanji férfiak mintegy 3OO éve foglalkoznak a Földközi-tenger vidékén is ritkaságnak számító tengeriszivacs-kikészítéssel. A tenger mélyén növő szivacsok «kibányászása» komoly, a múltban sokszor kockázatos vízalatti feladat volt, hiszen oxigénpalack nélkül kellett lemerülni, ráadásul a primitív vágóeszközökkel a munka is lassabban ment - így a szivacshalászat gyakorta életáldozatokat is követelt…. Nem csoda, ha a többi «házimunka» - a halászat, földművelés és természetesen a háztartási teendők - hagyományosan az női feladatok sorába tartoztak. Ennek ellenére a sziget asszonyai között nem is olyan rég még alig akadt úszni tudó!


A TENGERI SZIVACS

Sokak számára talán meglepően hangzik, hogy a szivacs nem növény, hanem az állatok sorába tartozó élőlény, mely az egyedfejlődés során az első többsejtű lények egyike volt. A világ tengereiben több mint 5OOO fajtáját tartják számon, közülük azonban csak 15 féle hasznosítható - ezeket «szelídszivacsoknak» is hívják a szivacsfeldolgozók. A jórészt planktonokkal táplálkozó tengeriszivacs elvileg a melegebb vizeket kedveli, s ott is általában a nyugodt, tiszta részeken, sziklás aljzathoz tapadva tenyészik, max. 2OO m mélységig. Érdekes módon megújuló fajta, vagyis szakszerű lemetszés esetén a csonka tövön új egyed fejlődik. A «felnőtt» tengeriszivacs kb. 15 cm magas - ezt a nagyságot 2-4 év alatt éri el az egyed. A napi táplálékul szolgáló planktonmennyiség befogásához a tengeriszivacsnak naponta mintegy 2OOO liter tengervizet kell magán átáramoltatnia!

Az Adria keleti partjain a rendkívül jó minőségű, kerekded alakúra növő és sokszor a 4O cm-es körméretet is elérő Dalmata fina nevű faj tenyészik, mely finom állaga révén kiválóan hasznosítható, ezért viszonylag drága. Honos még a horvát tengerparton az «elefántfülnek» becézett, durvább és keményebb állagú szivacsfaj is, melynek kerülete az 1 m-t is elérheti, de gyengébb minősége révén nem olyan keresett.


KRAPANJ ÉS A SZIVACSFELDOLGOZÁS

A tengeriszivacsot már az ókorban is vadászták, legelőször az Égei-tenger partvidékén, ahonnan aztán lassan átterjedt a mediterrán térség távolabbi részeire. Az Adrián hagyományosan csak a krapanjiak foglalkoztak szivacsfeldolgozással. Kezdetben segédeszköz nélkül, csupán tüdejük kapacitására hagyatkozva merültek a vízalatti vadászok, akik így is mintegy kb. 3O m mélyre voltak képesek leúszni. Később elterjedt egy búvárharang-szerű szerkezet, mely valamennyi légzési lehetőséget biztosított a víz alatt ügyködő halásznak, ezért ezzel még nagyobbb mélységekre lehetett lejutni. Az adriai szivacsvadászatra vonatkozó első utalás 1522-ből való - ekkortájt kezdett háziparrá válni a korban igen értékes élőlény feldolgozása is.

A kifinomultabb vadásztechnikákat és a minőségi egyedek felismerését a görögországi fra Antun mestertől tanulták a krapanjiak a 17. században, amikor segédeszközök híján csupán 15-16 m-re lehetett merülni. Később a technika fejlődésével a szivacsvadászok is egyre nagyobb mélységeket voltak képesek meghódítani. 19. sz. végi feljegyzések szerint a krapanji szivacsvadász-csapat 8-9 főt számlált: a csoport 2-3 tagja merült, ketten eveztek, másik kettő a légpumpát kezelte, a maradék legénység pedig taposta, mosta és szárította a felhozott szivacsokat. A sziget első szivacsegyesületét 1893-ban alapították, mire a tengerhatóságok egy merülőszerkezetet adományoztak a krapanjiaknak. Míg a századvégen az egyesületnek csupán 14 hivatásos tagja volt, a negyvenes években már húsz vadászcsoport is tevékenykedett a szigeten, melyek mindegyike saját merülőszerkezettel rendelkezett. A szivacsfeldolgozás akkoriban közel 4OO krapanjinak biztosított megélhetést.

Az egyre erősödő szivacskonjunktúra később szükségessé tette egy olyan rendelkezés bevezetését, amely a szivacstelepek megújulása érdekében minden harmadik évben szüneteltette a vadászatot.

Krapanjon napjainkban kb. tíz társaság foglalkozik hivatásszerűen szivacsvadászattal és feldolgozással, munkájukat újabban egy kisebb feldolgozóállomás is segíti, így a kidolgozás valaha manuális eljárását ma már gépek végzik.


A SZIVACS FELHOZATALA ÉS KIKÉSZÍTÉSE

A tengreből frissen felhozott szivacsot vékony, porózus, feketés hártya borítja - ennek lyukacsain át áramoltatja be az állat a testébe a táplálkozáshoz szükséges tengervizet. A külső hártya eltávolítása után megmaradó tipikus «szivacssárga» színű anyag tulajdonképpen az állat porózus váza, mely mintegy 14% jódot tartalmaz. A hártya lefejtését 1912-ig taposással és erős kézimosással végezték, ami nem túl hatékony, ráadásul elég költséges eljárás volt. A nátrium-szulfát bevezetése ekkortájt szinte forradalmasította a szivacsfeldolgozást, mert gyorsabbá és egyszerűbbé tette a kálciummal teli külső hártya eltávolítását, ill. a fehérítést.


A SZIVACS FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEI

A tengeriszivacsot már az ókoriak is (pl. Krétán) rendkívül higiénikus, igen jó minőségű mosóeszköznek tartották. A rómaiak az «elefántfület» főként a durvább katonai páncélok belső felületének bélelésére használták. A középkorban előszerettel alkalmazták az orvoslás terültén is. Az újkor megnövekedett szükségleteinek kielégítésére számos szintetikus eljárást dolgoztak ki, de bebizonyosodott, hogy egyikükkel sem lehet olyan lágy, ugyanakkor strapabíró és nagy vízfelvevő-képességű anyagokat előállítani, mint amilyen a természetes tengeriszivacs. A közismert kozmetikai és tisztálkodási célokon kívül a valódi szivacsot gyakran használják a gyógyszeriparban, műtárgy-restaurációk során, valamint bőr- és fatermékek, kerámiák és porcelántárgyak finom megmunkálására.


HOL ÉRDEMES KRAPANJI SZIVACSOT VÁSÁROLNI?

Akik szeretnének ellátogatni Brodaricába vagy Krapanj szigetére, választhatnak az általunk kínált apartmanos vagy vendégszobás szálláslehetőségek közül. Ha szeretnénk közelebbről megismerkedni a szivacsfeldolgozók munkájával, érdeklődjünk a helyi idegenforgalmi irodán, ahol megmondják, hol és mikor lehetünk jelen a kifogás és a kikészítés egyes fázisainál!

Ha eredeti krapanji szivacsot szeretnénk vásárolni, látogassunk el a www.zitak.hr honlapjára vagy írjunk néhány sort a zitak@si.tel.hr címre.