Hvar sziget

A Hvar-sziget leginkább a levendulamezők illatával, kellemes mediterrán éghajlatával, illetve a legmagasabb napsütéses órák számával csábítja a látogatókat. Hvar városa az egészség és a természeti szépségek mellett kulturális és történelmi értékekben is gazdag. A több mint hét évszázados falakkal körülvett város képét a reneszánsz és barokk palotákkal körülvett főtér uralja. Az utóbbi néhány évben vált Hvar igazán divatos uticéllá. Itt a szórakozás már délután elkezdődik, hiszen néhány bárban apres-beach partikat rendeznek, ahol a strandról hazatérőben akár fürdőruhában is táncolhatnak. Akik a múlt emlékeire kíváncsiak, feltétlenül látogassanak el Stari Gradba. Az olyan apró települések mint Vrboska vagy Jelsa, leginkább szűk utcácskáikkal és romantikus tereikkel ejtik rabul az idelátogatókat.

Általános információk

  • Régió: Közép-Dalmácia
  • Klíma: mediterrán
  • Nyári középhőmérséklet: 26° C
  • Téli középhőmérséklet: 7° C
to top

Gasztronómia

Hvar köztudottan a legnemesebb horvát borok hazája.. Az egyik legnépszerűbb fajta a finom zamatú fehér bogdanusa, mely elsősorban halételek mellett „érzi jól magát”. De ne hagyjuk ki a többi nagy nevet sem: ha ivan dolacot, zlatan plavacot vagy dobrogostot rendelünk, biztosan nem fogunk csalódni, remek ízélményben lesz részünk! A hvari konyha a dalmát konyha ízvilágába illeszkedik, vagyis könnyed, egyszerű főzési eljárásokra épül, kevés zsiradékot használ (az is szinte kizárólag olívaolaj), viszont nagyon bőkezűen bánik a friss fűszerekkel, mint pl. a majoránna és a bazsalikom. A sziget jellegzetes egytálétele a krumplis-halas „gregáda”. Az édességek az általunk megszokottakhoz képest szintén puritánabbak, de annál finomabbak és esszenciálisabbak – ha tehetjük, kóstoljuk meg a borsoskekszet vagy a friss ánizzsal készült „hvari kisvirágot” (szintén szárazsütemény).

to top

Sport

A sportlehetőségek közül az első helyen kell említenünk a hajóssportokat, elsősorban a vitorlázást, ami ugyan igényel némi befektetést, de kiválóan ötvözi az aktív sportelemeket az ismeretlen tájak felfedezésének kalandélményével és nem utolsó sorban esztétikai élvezetével.. A búvárkodás szerelmesei szintén nem fognak csalódni: a sziget környéki vizek bővelkednek szebbnél szebb merülési színhelyekben! Konkrét tippekért és részletes információkért forduljunk bármelyik helyi búváriskolához. Szörfözéshez is találunk kedvező széljárású öblöket Hvaron, de ha valódi szörfparadicsomra vágyunk, hajózzunk át a közeli Brač szigetre.

to top

Szórakozás és éjszakai élet

A Hvar sziget kínálta egyedülállóan mondén és nagystílű, ugyanakkor eredeti és fantáziadús szórakozási lehetőségekről alighanem sokat hallottunk már.. Egy biztos: Hvarban akár az egész éjszakát átmulathatják a vállalkozó kedvűek és a kellően mély zsebűek! A bulik sokszor már a strandokon elkezdődnek, majd divatos „after beach partyként” folytatódnak a partról a városközpontba vezető utcácskák kávézóinak teraszain. Egy rövid és könnyed vacsora után pedig máris itt az esti partik ideje, amelyek rendszerint valamelyik felkapott diszkóban vagy bárban találnak stílszerű folytatásra. Ne csodálkozzunk hát, ha Hvar utcáin és bárjainak teraszán megpillantunk egy-egy hollywoodi hírességet is! A sziget többi települése azért esténként ennél jóval csendesebb – sőt, a hvari falvak elsősorban éppen nagy nyugalmat ígérő környezetükkel csábítják az igazi csendre vágyó utazókat.

to top

Ajánlott útvonal

- a Splitből Stari Gradba és Hvarba közlekedő kompjáratokkal (további információk: www.jadrolinija.hr)
- rendszeres hajójáratok Brač és Korčula szigetek felé, valamint Olaszországból to top

Strandok

Hvaron zömmel kavicsos és sziklás strandokat találunk, a szemközti Šćedro szigeten és a kicsit északabbra húzódó Pakleni-szigeteken azonban nagyon szép homokos öblök is vannak. A nagyobb települések (Hvar, Stari Grad) szállodakomplexumai környékén előforduló alacsony sziklás partok sok helyen betonnal vannak feltöltve, és rendezett lejárókat alakítottak ki rajtuk a vízhez. Úszás után ezeken a strandokon igen kellemes nyugágyas napozási lehetőség kínálkozik.

to top

Ajánlott látnivalók

Hvar: Európa legrégibb polgári színháza

Hvar városkában szinte egymást érik a remekbeszabott reneszánsz és barokk városi paloták és nemesi lakóépületek – melyek kiváló «díszletül» szolgálnak mindazoknak, akik igazán trendi helyen szeretnék tölteni a szabadságukat. Hvar az utóbbi években ráadásul a kontinens jet-setjének egyik legfelkapottabb úticélja lett – esténként a városka kikötőjében csak úgy hemzseg a sok luxusjacht.. Ha érdeklődésünket nem csak a glamúr, hanem a kultúrértékek is vonzzák, feltétlenül látogassunk el a kontinens legrégebbi (16. században épült) állandó színházába.

Stari Grad: «Tvrdalj»

A Stari Gradbéli «Tvrdalj» nyaralókastély a városka legimpozánsabb műemléke. A 16. században épült, bukolikus környezetben fekvő komplexum évszázadokon át a Hektorovics család tulajdonában volt, melynek leghíresebb tagja a horvát reneszánsz irodalom egyik közismert kiválósága, Petar Hektorovics. A különleges módon sajátos «erődfalakkal» körülvett reneszánsz villa kialakításában a Föld természeti közegét mintázza meg – egyik udvarában kisebb halas medence található, az épületegyütteshez tartozó további szabad területeken pedig érdekes látnivalóul szolgáló «madárrészleget» hoztak létre.

Šćedro sziget

A Hvar szigettől mindössze egy mérföldre déli irányban fekvő szigetecskén valaha két kisebb település is állott – jelenleg azonban csupán egy hivatalosan bejegyzett lakosa van! Mégis, ha lehetőségünk van rá, érdemes ide áthajózni a varázslatos csend és nyugalom, a fenségesen illatozó mediterrán fenyők s a megejtően szép naplementék élményéért. Az egykori dominikánus kolostor romjai harmonikusan illeszkednek a táj nyújtotta romantika-élményünkbe!

Pakleni-szigetek

A megragadóan bájos szigetcsoport Hvar délnyugati partja előtt húzódik. A szigetek körül meglehetősen erős az áramlás – ami nem teszi lehetővé nagyobb hajók közlekedését a térségben, így nem csoda, ha a szigetcsoport körül az Adria többi helyeihez képest is áttetszőbb, tisztább a víz. A kristálytisztán kéklő víz ráadásul számos helyen paradicsomi szépségű, homokos és kavicsos strandöblök partját mossa! Vitorlásunk számára Palmižana sziget kikötőiben (Ždrilica és Soline öblök) találunk széltől igen jól védett, biztonságos horgonyzóhelyet.

to top

Kirándulási lehetőségek

Dubrovnik

Dél–Dalmácia ékszerdobozaként is emlegetik ezt a varázslatos hangulatú középkori városkát – mely méltán került az UNESCO világörökségeinek rangos sorába! Dubrovnik egyike a horvát tengerpart azon üdülőhelyeinek, amelyek a legszerteágazóbb látogatói igényeket is képesek kielégíteni. A város hagyományosan a múzeumok, különféle kulturális fesztiválok otthona, melynek számos éttermében és konobájában az ínyencek sem fognak csalódni. G.B Shaw írta egykor a városkáról a következőket: „aki a földi paradicsomot keresi, Dubrovnikba kell jönnie“. Látogasson hát el Ön is ebbe a mesés városkába, és győződjön meg róla, hogy az írek világhírű írójának megállapításában nincsen semmi túlzó!

Biševo-sziget – Kék barlang

A természet hihetetlen remekét, a páratlan Kék barlangot belsejében féltve őrző szigetecske Vis szigettől 5 km-re délnyugatra található. Napsütéses időben a déli órákban rövid időre úgy érik a barlang alatti tengerfeneket a nap sugarai, hogy onnan visszaverődve csodás fényjátékot hoznak létre a barlang falán és annak vizében – mondanunk sem kell, mennyire egyedülálló élmény éppen ilyenkor megmártózni a türkizkéken világító tengervízben..

Korčula sziget

A bukolikus hangulatú Korcsula sziget nevét Kerkyra nimfáéval hozzák kapcsolatba (Korcsula ~ Kerkíra), akinek a lakhelyét a monda szerint egykor maga Poszedión isten jelölte ki éppen ezen a szigeten. De más nagy nevű lakói is akadtak a szigetnek: itt született a híres világutazó, Marco Polo is! Tegyen hát Ön is egy kiadós, üdítő-pihentető kirándulást a szigeten, tekintse meg gazdag történelmi és kultúrhagyományairól tanúskodó műemlékeit. Közben megismerkedhetünk a sziget egyedülálló népszokásával, a középkori moreska-tánccal, amely valójában egy trubadúrelemekkel átszőtt lovagjáték „forgatókönyvére” épül, s amelyben tarka ruhás vitézek látványosan küzdenek a választott hölgy kegyeiért. Korcsula városon kívül érdemes ellátogatni Vela Lukába is, a sziget második legjelentősebb városkájába, mely egy hosszan benyúló tengeröböl védett partján húzódik. Közben pedig ne feledkezzünk meg a sziget híresen finom, korcsulai nap sugarát magukba sűrítő borairól – a pošipról és az admirálról.

Vis sziget

Vis a horvát tengerpart szárazföldtől legtávolabb eső lakott szigete, legjelentősebb települései a sziget azonos nevű központja és Komiža városka. A már az ókorban is lakott Vis városka jól védett kikötője évszázadok óta jól bevált horgonyzóhely, míg Komiža inkább szintén többévszázados halászhagyományairól ismert. Vis partja páratlan mértékben tagolt, így nem csoda, ha számtalan rejtett kis strandöblöt találunk a környéken – a legismertebbek és legnagyobbak a Gusarica, a Nova Pošta és a Velo žalo strandok. A rendkívül változatos partvidék méltán kedvelt célpontja a vitorlázóknak is. A szigettől nem messze egy másik nagyon ismert sziget partját mossák a mesés Adria hullámai: Bisevo szigetét, melynek belseje egy teljesen egyedülálló természeti remeket rejt – a híres Kék barlangot, ahol a tegerfenékről visszaverődő napsugarak páratlan fényjátékában gyönyörködhetünk, mindezt egy kellemes egynapos kirándulás keretében. Ha meghitt, csendes helyen, bukolikus szépségű tájon szeretnénk tölteni szabadságunkat, Vis sziget az egyik legideálisabb választás lehet!

to top
Hogyan foglalunk szállást? Fizetési módok GYIK Általános feltételek Sitemap
Izidora Kršnjavoga 1, Hotel Westin, 10000 Zagreb - Horvátország / e-mail: info@adriatica.net, ++385 (0)1 2415 600, ID HR-AB-20-060000638, OIB 02041978827