Vrana-tó [Természetvédelmi területek]
Horvátország legnagyobb természetes tava a Vrana-tó különleges természeti jelenségnek számít. Biograd közelében, két történelmi jelentőségű város – Zadar és Šibenik – között fekszik. A tavat és annak környékét 1999-ben nyilvánították tájvédelmi körzetté. A tó eredetileg egy megsüllyedt karsztmező, amelyet néhány kisebb vízforrás táplál. A tó számtalan érdekességet tartogat. A tájvédelmi körzet egy része már 1983-tól madártani rezervátumnak számít, a tó egész környéke pedig az Európai Unió kritériumai alapján Fontos Madárlelőhellyé (Important Bird Area - IBA) lett nyilvánítva. A Vrana-tó elsősorban természeti értékei miatt került a figyelem központjába. A „Crkvine” nevű régészeti lelőhely bizonyítja, hogy már az ókori rómaiak is foglalkoztak itt mezőgazdasággal. A rómaiak által épített vízvezeték feliratai is azt tanúsítják, hogy a Római Birodalom idején fontos gazdasági szerepe volt ennek a területnek. Az innen egészen Zadarig vezető vízvezeték nemcsak a város vízellátására, hanem a környező mezőgazdasági területek öntözésére is szolgált.
Fotó: adriatica.net és Horvát Idegenforgalmi Közösség
Cz
De
En
Es
Fr
Hr
Hu
It
Pl
Ro
Sk
Sl



