Zadar riviéra [Észak-Dalmácia]

Zadar és vidéke az Adria egyik legtagoltabb partszakaszát mondhatja a magáénak, ahol tengeröblök, szigetek és szigetcsoportok, félszigetecskék váltják egymást hihetetlen változatossággal. A helyi idegenforgalmi szolgáltatóknak így könnyű dolguk van, hiszen megannyi egy- vagy félnapos kirándulással csábíthatják az itt üdülőket. A tágabb régióban 5 kiemelkedő természeti védettséget élvező térség húzódik: a Paklenica, a Krka és a Kornati nemzeti parkok, valamint a velebiti és a telascsicai tájvédelmi körzetek. Mind az 5 terület szebbnél szebb tájélménnyel várja az odalátogatókat.

Zadart szokás a „horvát Rómának” is nevezni, annyi templom és kápolna található a városban és környékén, de számos ókori régészeti feltárása révén is méltán rászolgál erre az elnevezésre. A Forum - a város legtágasabb, legimpresszívebb tere a sétálónegyedben – már nevével is Rómát idézi. A későbbi századokban itt létesült Zadar ma is egyedülálló műemléke, a híres Szent Donát templom. Biograd na moru (történelmi magyar nevén Tengerfehérvár) a horvát királyok koronázóvárosa volt egykor, napjainkban népszerű üdülőhely, mely a horvát tengerpart egyik legjobban felszerelt vitorlás marínájának ad otthont.

A zadari partszakasszal szemközt húzódó csodálatos szigetvilág több tucat kisebb-nagyobb szigetecskéből áll – hihetetlen, de annyira különbözőek, hogy mindegyikük egy-egy külön világ. Az állandó lakosság nélküli szigeteken is találunk nyaralási lehetőséget – ideális választás azoknak, akik a városi nyüzsgés elől menekülve valódi nyugalomra, csendre, és egy kis „Robinzon-turizmusra” vágynak.

Általános információk

  • Lakosság: 82 000 (2005-ös adat)
  • Földrajzi helyzet: Észak-Dalmácia
  • Klíma:mediterrán
  • Nyári átlaghőmérséklet: 27° C
  • Téli átlaghőmérséklet: 5° C

Gasztronómia

A dalmát konyha a mediterrán gasztronómia részeként a könnyű és egészséges fogásokat részesíti előnyben – így aggályok nélkül vághatunk bele a dalmát specialitások felderítésébe, hiszen nem kalóriadús, de annál zamatosabb és különlegesebb étkekről van szó. A táj tipikus alapanyagai természetesen itt is - a halak, melyet változatos módon készítve, és leginkább sokféle nyers vagy főtt zöldségkörítéssel fogyasztanak. Ezt a gyakorlatot követik a zadari éttermek, vendéglők is.

Feltétlenül próbáljuk ki a nyársonsült báránypecsenyét, mely szintén a vidék egyik specialitása. Édesvízi halakat is kínálnak a környék éttermei, ehhez a halat a közeli Vranski-tóból fogják.

És természetesen Zadar környékének is megvannak a maga kiváló prsutfajtái (prsut: speciálisan sózott és tengeri levegőn szárított sertéssonka) – semmiképpen ne hagyjuk ki! Főként olajbogyóval és juhsajttal fogyasztják. Zadar másik specialitásáról, a remek zamatú meggylikőrről, a maraskinóról pedig már az elején szóltunk – a környékbeli autochton meggyfajtából készülő nedűnek sokan gyógyhatást is tulajdonítanak.

A fenti fogásokat a város legtöbb éttermének kínálatában megtaláljuk. Ha nincs időnk a klasszikus keretek között elkölteni az ebédet vagy a vacsorát, jópár szendvicsbár és számtalan pizzéria kínálatából válogathatunk.

Sport

Zadar és vidéke – elsősorban fantasztikusan tagolt tengerpartjával - csodálatos tájélményt kínál az idelátogatóknak. A mintegy 200 kisebb-nagyobb sziget tarkította partszakaszon megannyi festői öblöt és szorost alakította ki a természet, melyek remek terepet biztosítanak valamennyi vízisporthoz, főként a vitorlázáshoz. Nem csoda, ha környéket a kishajósok valóságos paradicsomaként is emlegetik a hozzáértők.

A zadari szigetvilág nagyon jó horgonyzási lehetőségeket kínál azoknak, akik kishajóval vágnak neki a környék felderítésének – a legismertebb és legszebb kikötők Dugi otokon, Pašmanon, Molaton és Olibon várják a vitorlázókat és a jachtosokat, de az egész zadari szigetvilág rendkívül kedvelt vitorlázó- és hajósturisztikai célpont, hiszen bővelkedik idilli természeti szépségekben, ráadásul rendkívül jó klimatikus adottságokkal is rendelkezik.

A búvárkodás szerelmeseinek is nagyszerű merülési terepeket tartogat a környék. Kristálytiszta víz, hihetetlenül gazdag, színes víz alatti flóra és fauna várja az alámerülőket, akik nem fognak csalódni: nem kell ahhoz a Maldív-szigetekre utazni, hogy csodálatos gorgónia-falakban gyönyörködhessünk a búvárszemüveg plexijén át. Szaktanácsokért és logisztikáért forduljunk bizalommal bármelyik helyi búváriskolához.

A szárazföldi szabadidős kínálat egyik meghatározó eleme a számos kiváló túralehetőség, melyhez a közeli Velebit hegyláncai (pl. a Paklenica Nemzeti Parkban) garantálnak rendkívül látványos terepeket. Gyalogtúrákon kívül hegyikerékpározási, a Paklenicai Nemzeti Parkban pedig egyedülálló sziklamászási lehetőségek várják az érdeklődőket.

Szórakozás és éjszakai élet

A Zadari Riviéra naplemente után is remek esti-éjszakai programkínálattal várja mindazokat, akiknek a sütkérezés-strandolás után még maradt energiájuk az esti aktív kikapcsolódásra.

Az igazi kultúrélményre vágyóknak a Zadari Nyár (Zadarsko ljeto) eseménysorozatát ajánljuk, melynek keretében világszínvonalú hangversenyeket rendeznek a Szent Donát templom mindig kellemesen hűs falai között.

A „Telihold éjszakája” nevű népszerű, turisták és helybéliek számára egyaránt remek szórakozási lehetőséget kínáló rendezvénysorozatra évente júliusban kerül sor – népszerű pop-esztrád előadóművészek váltják egymást a szabadtéri színpadon, s a jobbnál jobb ritmusokra akár hajnalig rophatjuk a táncot.

Hasonló népi mulatságban lehet részünk, ha a „Maraska-napok” idején érkezünk a városba – ilyenkor természetesen minden a régió jellegzetes itala, a Maraskino-likőr körül forog, melyre joggal büszke minden zadari...

A fiatalabb korosztály a Forum Disco vagy a Gotham és az Arsenal klubok trendi zenéktől dübörgő helyszínein múlathatja az időt, de számtalan, színvonalas muzsikát „szolgáltató” divatos kávézó és terasz várja a kötetlenebb társalgásra vágyókat is a Kalelarga közelében - sokuk a hajnali órákig nyitva tart. Jó társaság, zene, tánc, vidámság... és mindjárt itt a reggel, amikor betérhetünk egy jó erős, napindító kávéra az egyik napsütéses teraszon.

Ajánlott útvonal

  • Gépkocsival:
    • Zágráb-Zadar 280 km autópályán
    • Split-Zadar 160 km
  • Repülővel: www.croatiaairlines.hr
  • Autóbusszal: www.akz.hr
  • Vonattal: www.hznet.hr
  • Helyi- és nemzetközi hajó- ill. kompjáratok: www.jadrolinija.hr

Strandok

Zadar és vidékének strandszakaszai túlnyomóan kavicsosak, amely a kisgyermekekkel nyaralók számára több mint ideális lehetőség. Az “összkomfortra” vágyóknak a szállodák környékén fellelhető betonozott strandokat ajánljuk, ahol mindig lehet nyugágyat és napernyőt bérelni. Akik igazán természetközeli módon szeretnék megélni a tengert, azoknak a hirtelen mélyülő sziklás szakaszokat ajánljuk, ahol ferdére csiszolódott sziklalapokon napozhatunk, és ahol azonnal több méter mély, kristálytiszta vízbe csobbanhatunk bele.

Ajánlott látnivalók

Szent Donát templom

A 9. században létesült koraromán stílusú építmény a város legjellegzetesebb, annak szimbólumává is vált műemléke. Teljesen egyedi szerkezeti kialakítása révén kontinensünk egyedülálló szakrális épületeként tartják számon. Henger alakú épülete belső falán keletre tájolt, duplaszintes galéria húzódik végig, mely három szentély felett ível át.

Forum

Zadar legkiterjedtebb tere az Adria keleti partjának legszebben feltárt ókori fóruma. Kialakítása Augustus császár idejére esik, melyről értékes kőfelirat is tanúskodik. A Kr. e. 1. században létesült fórum a Szt. Donát templom és a mai Püspöki palota alatt húzódik végig. A Forumot eredetileg három oldalról egy gazdagon díszített oszlopos szegélyfolyosó övezte, később részben ennek a helyén emelték a Szt. Donát templomot.

Szent Anasztázia székesegyház és a Szent Kersován templom

A horvátországi románkori építészeti emlékek két kiemelkedő darabja. A Szent Anasztázia székesegyházat lenyűgöző homlokzati kialakítottsága okán Dalmácia legharmonikusabb középkori szakrális emlékeként tartják számon. A Szent Kersován templom egyszerűbb vonalvezetésű, de főbejáratának dekoratív megoldásai feltétlenül figyelmet érdemelnek. A templomot a vértanú Szent Kersovánnak szentelték, aki egyébként a város védőszentje is. Románkori emlékekről szólva semmiképpen sem hagyható ki a Szent Mária kolostor templomának 12. századból származó harangtornya, melyet Könyves Kálmán építtetett.

Kalelarga

Zadar sétálónegyedének “főutcája”. Eredeti jelentése “széles utca” (Calle Larga), melynek egyik részét régente Szt. Katalin utcának is hívták az itt található azonos nevű kolostorról. A Kalelarga napjainkban is a belváros “ütőere” és köztereken zajló társaséletének legfontosabb színtere, ahol nap mint nap megfordul szinte minden zadari... Rendkívül hangulatos, nyüzsgő sétálóutca, ahol egymást éri a kávézók és az üzletek.

Nin

A gazdag történelmi múltú, kedves kisváros Zadartól alig 18 km-re fekszik. Történelmi jelentőségét az adja, hogy 879-ben itt hirdettetett ki az akkor regnáló pápa leirata, mellyel Branimir horvát fejedelmet hivatalosan elismerte a horvátok uralkodójának. A városka legrégebbi és legértékesebb temploma a Szent Kereszt templom, melyet az óhorvát építészet egyik legszebben fennmaradt remekeként is szoktak idézni a művészettörténészek. Görög kereszt alakú alaprajza révén a zadari Szent Vid templommal szokták összehasonlítani. Jellegzetes kialakítottsága folytán egyes részein leolvashatjuk a naptár és a napi idő állását.

A városka főterére vezető út mellett áll Nini Gergely püspök szobra, mely a horvátok világhírű szobrászművészének, Ivan Mestrovicsnak az alkotása.

Kirándulási lehetőségek

Kornati Nemzeti Park

A páratlan szépségű Kornati-szigetek a legenda szerint úgy keletkeztek, hogy a teremtés befejeztével az Isten egy apró mozdulattal a tengerbe dobta a maradék követ – majd lenézett, és olyan tökéletesnek találta a látványt, hogy úgy gondolta, kár lenne rajta bármit is változtatni...

Zadar vidékén nyaralva feltétlenül tegyünk egy kirándulást a Kornati-szigetek különleges és semmihez sem hasonlítható világába, ahol a tenger valószínűtlenül sötét kékje találkozik a kopár sziklák kápráztató fehérségével.

A búvárkodókat jól képzett búvárvezetők várják a helyi „búvártámaszpontokon”, akik készséggel adnak tanácsokat a leglátványosabb merülési terepek megközelítéséhez.

Vransko-tó (Vransko jezero)

Horvátország legnagyobb kiterjedésű természetes tavát 1999-ben nyilvánították természetvédelmi területté. A jellegzetes karsztvidéki jelenségeket felvonultató tó különlegessége, hogy nagyon közel fekszik a tengerparthoz, attól való távolsága helyenként alig 500 m, így a vidék egyes részeiről egyszerre látható a tó zöldje és az Adria kékje! Madárrezervátumában fészkel az errefelé ritka kanalas gém. A sporthorgászok, pecások egyik kedvelt kirándulóhelye is a Vranski-tó, ahol számos édesvízi hal tenyészik, de a tengerhez való közelség, ill. a két vízfajta lehetséges keveredése okán tengeri halat is fogtak már a helyi pecások!

Zrmanja folyó

Horvátország „legkarsztosabb” jellegű folyója, amely teljes hosszában egy festői szépségű, hatalmas kopár sziklákkal határolt kanyonban tekereg. Ha egyedülálló természeti élményre vágyunk, vágjunk bele egy raftingtúrába a mesés Zrmanján!

Paklenica Nemzeti Park

A megannyi barlangot, fenséges kanyont és kiterjedt erdőket magába foglaló Paklenica vidéke hihetetlen harmóniában tárja a látogató elé a hegyek és a tenger együttesét. Kontinensünk alpinistái körében évtizedek óta igen kedvelt túrahelyszín – jellegzetes, olykor a függőlegesnél is meredekebb (!) sziklái profi hegymászók ezreit csábítják évente arra, hogy próbára tegyék kondijukat és sziklamászói fortélyaikat! Mindezt ráadásul meseszép természeti környezetben tehetik.

Plitvicei-tavak

A Plitvicei-tavak Nemzeti Park a tengerparttól kevesebb mint 200 km-re található. Túlnyomóan sűrű erdőkkel borított területén mintegy 16, egymással összefüggő, kristálytiszta vizű tó található. A víz színe a türkiztől a smaragdzöldig terjed – ráadásul a tavak közötti számottevő szintkülönbség folytán a természet csodálatos vízeséseket hozott létre a tóvidéken, ami – túlzás nélkül mondhatjuk - valósággal ámulatba ejti a szemlélőt...

A mediterrán és a kontinentális éghajlat keveredéséből igen kellemes mikroklíma alakult ki a környéken – nyaranta jótékonyan meleg az idő, télen viszont hamar megjelenik a hó is. Az ősz és a tavasz ámulatba ejtő színpompát varázsol a csodás vízfelületekkel tarkított erdei tájra – nem csoda, ha a Plitvicei tóvidék az év minden szakában más-más arcot mutat, ezért évtizedek óta számtalan látogatót vonz egész évben.

Ajánlatunk:

Fedezze fel Horvátországot [Ezt ne hagyja ki]

Paklenica

Paklenica

A Velebit-hegységben található Paklenica Nemzeti Park két kanyonból, a Nagy- és Kis-Paklenicaból (Velika és Mala Paklenica) áll. A Velebit-hegység természeti értékekben és szépségekben egyik ...

Telaščica

Telaščica

A Kornati Nemzeti Park bejáratánál található Telašćica Tájvédelmi Körzet egy szűk öbölben fekszik. Az itt emelkedő több mint 100 méter magas sziklafal tetején egy nagy sósvizű tó található. A terület ...

Vrana-tó

Vrana-tó

Horvátország legnagyobb természetes tava a Vrana-tó különleges természeti jelenségnek számít. Biograd közelében, két történelmi jelentőségű város – Zadar és Šibenik – között fekszik. A tavat és annak ...


Fotó: adriatica.net és Horvát Idegenforgalmi Közösség