Šibenik

Šibenik arculatát a megkapó természeti környezet és a patinás történelmi múlt csodás összjátéka határozza meg. A város legfőbb nevezetessége az ország legkiemelkedőbb reneszánsz műemlékeként számontartott Szent Jakab székesegyház, amelynek remekbeszabott építménye valamennyi turistát ámultba ejt.

A horvát történelemben fontos szerepet játszó város ráadásul páratlanul szép természeti környezettel is büszkélkedhet: a tenger felől számtalan kis szigetecske övezi Šibeniket, a szárazföld felől pedig szinte egy karnyújtásnyira ott a fantasztikusan szép Krka Nemzeti Park.

Šibenik környékén nyaralva unatkozásra garantáltan nem lesz idő – a város kulturális múltja, hagyományai, csodás természeti környezete és lakóinak vendégszeretete minderre nem hagy teret! Szállodáit az utóbbi években egymás után újították fel, így a város színvonalas szálláslehetőségeket kínál minden látogatónak. A strand és a városnézés között pedig hangulatos vendéglőkben, konobákban, kávézókban, esténként pedig zenés-táncos helyeken diszkókban múlathatjuk az időt. A sok városnézés közé feltétlenül tervezzünk be egy egész napos kirándulást a páratlanul szép Krka-vízesésekhez – időzzünk el a Krka folyó legimpozánsabb vízesése, a lenyűgöző erővel alázúduló Skradinski buk mellett, utána pedig hajózzunk fel a nemzeti park szervezte kishajótúra keretében a folyó felső szakaszán található Visovac-szigeten épült ferences kolostorhoz.

Általános információk

  • Lakosság: 37 000 fő (2006-ban)
  • Régió: Észak-Dalmácia
  • Éghajlat: mediterrán
  • Nyári átlaghőmérséklet: 27° C
  • Téli átlaghőmérséklet: 5° C
to top

Horvát történelem

Šibenik múltjának legfontosabb állomásai közül az 1066-os évet szokás elsőként említeni, adománylevelében ekkor hivatkozik először a városra a nagy horvát király, IV. Péter Kresimir. A 12. század elejétől mintegy három évszázadra a magyar királyok fennhatósága alatt van a város, a rákövetkező közel négyszáz évben pedig a velenceiek tartják uralmuk alatt. Šibenik ma egyedülálló műemléke, a remekbeszabott Szt. Jakab székesegyház már a velencei időkben – a 15-16. században – épült. 1797-ben a Habsburgok uralma alá kerül a város, melynek csak az első világháború lezárása vet véget. 1944-ben Šibenik rövid időre komoly fasiszta megszállás alatt volt.

A kilencvenes években is számottevő hadi károk érték a hősiesen védekező várost, amely végül ellent tudott állni a szerb ostromlóknak.

to top

Gasztronómia

A šibeniki éttermek, vendéglők, konobák és egyéb étkezőhelyek palettája a Dalmáciában átlagos kínálatot követi: étkezési lehetőséget keresve nagyrészt a mediterrán konyha tipikus fogásait kínáló éttermekre bukkanunk. A sláger errefelé is a könnyed, egyszerűen elkészített hal, amelyet – ahhoz, hogy fogyasztás után is “jól ússzon” – valamilyen finom helyi borral ajánlatos megkoronázni.

A halat kevésbé kedvelők is találnak kedvükre való falatokat a dalmát konyha egyéb húsételei között. Természetesen ezeket is a könnyedebb, kímélő konyhatechnikákkal készítik - párolják vagy grillezik, de ha igazán a hely szelleme szerint szeretnénk étkezni, próbáljuk ki az “ispod peke” készítésű ételeket. Ez annyit tesz, hogy a húst és a recept szerinti többi hozzávalót beteszik egy jókora, de alacsony falú fémedénybe (kerek tepsibe), és egy lapos fémharangszerű fedőt helyeznek rá, amit aztán betesznek a kemencébe és néhány centi vastagon betakarják izzó parázzsal. Az eredmény? Fenséges, egyszerre főtt és sült hatású, zaftos és mégis ropogós, s az alapanyagok minden zamatát megőrző komplett fogás...

to top

Sport

A nemzeti parki túralehetőségek mellett számos egyéb aktív szabadidős és sporttevékenységre van lehetőség Sibenikben és környékén. Vízisportok közül a vitorlázáshoz, vízisízéshez és szörfözéshez igen jó és látványos terepeket kínálnak a közeli vizek.

A városi Nautikai Központban (Nautički centar) érdeklődhetünk a további lehetőségek és a részletek felől. A szintén elérhető távolságban fekvő meseszép Kornati–szigetek közelében hihetetlenül szép búvárterepek fogadják az alámerülőket, de páratlan élményben lehet részük azoknak is, akik a raftingolás mellett döntve a gumicsónakban vágnak neki egy kis ereszkedésnek a közeli Cetina folyó zúgóin! A közeli Skradin városkában és környékén nagyszabású kerékpártúrákat tehetünk – biciklik több helyen is bérelhetők.

Az igazi adrenalinfakasztó kalandra vágyóknak sem kell túl messzire utazniuk: a híres sibeniki hídon évek óta működik – sőt, egyre nagyobb népszerűségnek örvend – egy jól bejáratott bungee jumping-állomás. A vállalkozó szelleműek kellő gumiköteles-hevederes rögzítés után a híd korlátjáról vethetik magukat alá egyenest az Adria kékjébe.. Akik kipróbálták, nem bánták meg. Legyen Ön is közöttük!!

to top

Szórakozás és éjszakai élet

Időrendben haladva koranyártól a következő kulturális rendezvényeknek ad otthont Šibenik:

Június végén és július első napjaiban kerül megrendezésre a Nemzetközi Gyermekfesztivál. A fesztivál ideje alatt azonban nem csak a város egyik patinás főtere a gyerekeké, amely ezekben a napokban a fesztivál központi helyszíne, hanem Šibenik szinte valamennyi utcáján csakis gyermekprogramok zajlanak!

Augusztus második felében nagyszabású “klapaesteket” tartanak a városban és az egész régióban (klapa: dalmát férfikórus), és ugyanebben a hónapban találkoznak Šibenikben az ország legjobb orgonistái, amelynek keretében szebbnél szebb orgonahangversenyeken vehetnek részt a turisták is.

Szeptemberben nagyszabású középkori vásárt rendeznek a városban. A rendezvény napjaira egész Šibenik pompázatos reneszánsz ruhát ölt!

A késő esti, éjszakai szórakozás után vágyók számtalan trendi kávézó vagy diszkó és más zenés klubok közül válogathatnak – és nem csak a városban, hanem a környező nyaralóhelyeken is!

to top

Ajánlott útvonal

Gépkocsival: Zagreb-Šibenik 316 km (autópálya) Split-Šibenik 86 km (autópálya) Zadar-Šibenik 75 km (autópálya) Repülővel: www.croatiaairlines.hr (repülőterek: Zadar 75 km, Split 85 km) Vonattal: www.hznet.hr Autóbusszal: www.akz.hr Hajóval: www.jadrolinija.hr (belföldi és nemzetközi járatok) to top

Strandok

A városban viszonylag kevés a fürdésre alkalmas partrész, a helybéliek is inkább a szemközti szigetekre vagy a környék kisebb, csendesebb nyaralófaluiba járnak strandolni, ahol túlnyomóan kavicsos vagy sziklás strandokat találunk. A városban levő üdülőközpontok és szállodák közelében természetesen találunk strandolásra mesterségesen kialakított partszakaszokat – ezek tulajdonképpen betonnal feltöltött sziklás partok, ahol teljes lehet a vendégek komfortérzete. Ha mégis homokos partra vágyunk, autózzunk el a közeli Žaborić nyaralófaluba.

Kellemesen kavicsos partszakaszokon fürdőzhetünk Žaborićban és Primoštenben.

to top

Ajánlott látnivalók

Szent Jakab Székesegyház

Megtekintése kötelező – lévén hogy nemcsak Horvátország, hanem a világ egyik legjelentősebb műemléke! Megépítése mintegy száz évet vett igénybe – ez is sejteti, mennyire előrelátó tervezéssel és építői műgonddal készült az épület, melyet 2000 óta az UNESCO Világörökségek sorában jegyeznek!

Fejedelmi palota

A székesegyház közvetlen közelében található építmény ma a Régészeti, Néprajzi és a Helytörténeti Múzeumnak ad otthont. Érdekessége, hogy a 13-14. század folyamán jelentős védelme szerepe is volt. Az egykor kiterjedtebb épületegyüttesből azok a részek maradtak fenn, melyekben a fejedelmi kancelláriák voltak. A palota homlokzatát Szt. Mihálynak, Šibenik védőszentjének címere díszíti. Az épületegyüttes sikeres adaptációját követően a benne helyet kapott múzeumok kiállítási anyagát mintegy 2500 nm-en tekinthetik meg a látogatók – melyet végigjárva részletes képet kaphatunk Kresimir király városának gazdag történelméről!

Városháza

Dalmácia egyik legimpozánsabb reneszánsz középülete, mely évtizedek óta az egyik legtipikusabb motívuma a Sibenikről készült képeslapoknak. 1533. és 1546. között épült – a későreneszánsz idején - egy ismeretlen mester tervei szerint. Az épület mintegy tíz évvel a székesegyház átadása után készült el, és azzal együtt egy - a reneszánsz városépítészetben egyébként nagyon jellegzetes - rendkívül harmonikus, finoman összehangolt reneszánsz utcai teret fog közre.

Kutak

A székesegyház közvetlen közelében több városai kutat is találunk. A 15. századból származó kutak eredetileg a városlakók ívóvízellátását biztosították. A régóta kihasználatlanul levő kutak néhány éve átépítették és létrehozták bennük a Négy Kút Múzeumot (Muzej “Četiri Bunara”), ahol rendkívül érdekes és látványos multimediális kiállításokat tekinthetünk meg a város régi életmódjáról és nevezetességeiről.

to top
Hogyan foglalunk szállást? Fizetési módok GYIK Általános feltételek Sitemap
Izidora Kršnjavoga 1, Hotel Westin, 10000 Zagreb - Horvátország / e-mail: info@adriatica.net, ++385 (0)1 2415 600, ID HR-AB-20-060000638, OIB 02041978827