Két legjobb hajónk – a Kruna Mora és az Amore – május elején és június közepén Dubrovnik felé veszi majd az irányt, hogy a Dél-Dalmácián és Montenegrón keresztül vezető hajós körutazásra indulhasson. Kihasználva ezt az alkalmat egy olyan különleges körutazást állítottunk össze, melynek folyamán alkalom nyílik a teljes adriai part behajózására. Az angolul és németül beszélő túravezető mellett, egyes uticélokon idegenvezetők várnak majd ránk, akikkel városnéző sétát teszünk. A körutazás alatt három nemzeti parkot ás négy UNESCO védelme alatt álló várost fogunk meglátogatni, valamint busszal körbeutazunk majd két szigetet és Dubrovnikot, illetve két alkalommal borkóstolón is részt fogunk venni. További változatosságot az öt „szabad“ este hoz majd, melyek folyamán alkalmuk lesz élvezni a vacsorát a partmenti, saját választás szerinti éttermek vagy vendéglők eggyikében. A körutazás után, azok is akik Horvátországot jól ismerik, de azok is akik első alkalommal látogatják, biztosak lehetnek abban, hogy látták és megtapasztalták a legjobbját annak, amit a horvát adria nyújtani tud.


Az útvonal rövid leírása:Rijeka - Krk - Rab - Zadari szigetvilág - Kornati Nemzeti Park - Vodice - Krka Nemzeti Park - Šibenik - Zlarin - Trogir - Split - Makarska - Bol / Brac sziget - Jelsa - Hvar - Korcula - Mljet sziget - Elafiti - Dubrovnik

ár   
(per fő)
Árjegyzék

Leírás


1. Nap:

Hajóraszállás a rijekai kikötőben a nap folyamán bármikor. Az érkezés időpontjától függően, délután résztvehetnek egy rövid sétán, amely a város feletti Trsat-i szentélyig vezet. Onnan a kvarneri szigetekre nyíló káprázatos kilátásban gyönyörködhetnek. A hajón vacsorázunk és az éjszakát a rijekai kikötőben töltjük.

2. Nap:

Reggeli után Krk-sziget felé hajózunk ki. Először a számos öblök egyikében fogunk lehorgonyozni, hogy első alkalommal megfürödhessünk az adriai tenger kristálytiszta vizében. Ebéd után Krk városába érkezünk, ahol busz vár ránk, amely majd körbevisz bennünket az „Arany szigeten". Meglátogatjuk majd a Punat-i öbölben fekvő, Košljun szigetecsékén levő ferencrendi kolostort, azután pedig az aranysárga zslahtina bor kóstolgatását fogjuk élvezni. A hajón vacsorázunk és az éjszakát a krki kikötőben töltjük.

3. Nap:

Reggeli után a következő sziget - Rab felé hajózunk ki. Kb. két órás hajózás után horgonyt vetünk egy romantikus öbölben, ahol alkalmunk lesz fürödni és napozni. Rab városába estére érkezünk meg. Az óváros, lenyűgöző harangtornyaival, egy szűk és sziklás, vízzel körülvett földfok mentén terül el. Az óvárost három utca szeli keresztbe - Donja ulica (Alsó utca) kávézókkal és bárokkal, Srednja ulica (Középső utca) ajándékboltokkal és cukrászdákkal, valamint a Gornja ulica (Felső utca), amely a négy templomhoz, illetve azok harangtornyaihoz vezet. Vacsorázni a rabi éttermek valamelyikében lehet, az éjszakát pedig a hajón töltjük.

4. Nap:

Dél irányban folytatjuk utunkat, és belépünk Dalmácia területére. Egy hosszas, fürdőzésre szánt pihenőt és ebédet követően a zadari szigetvilág egyik öblében vetünk majd horgonyt, ahol vacsorázunk, valamint az éjszakát töltjük.

5. Nap:

Zadar, Dalmácia egykori fővárosa felé folytatjuk utunkat, ahová ebéd után érkezünk meg. Ott idegenvezető vár majd ránk, aki végivezet minket a köfallal körbevett óvároson, és megmutatja a város nevezetességeit - a római fórumot, Sv. Donat körkörös templomát, Sv. Stošija székesegyházát, valamint a világon egyedülálló tengeri orgonát, melyet a tenger hullámai szólaltatnak meg. A városnéző túrát követően ajánlatos egyénileg továbbsétálni az óvárosban, esetleg beülni egy italra a számos kávézók eggyikébe, és meghalgatni a többszólamú kórusok énekét. Vacsorázni majd a városban lehet, az éjszakát pedig a hajón töltjük.

6. Nap:

"A Teremtés utolsó napján Isten úgy döntött, hogy megkoronázza eddigi munkáját, ezért könnyekből, csillagokból és sóhajokból megteremtette a Kornati szigetcsoportot", írta George Bernard Shaw, a híres író, aki 1925.-ben Nóbel díjat nyert irodalmi munkájáért. A gyönyörű természet, számtalan kisebb-nagyobb szigetek (hagyományos mondás szerint "az év minden napjára jut egy sziget"), a csodálatos tenger - mindez a Kornati Nemzeti Parkot egyedüli földi paradicsommá teszi. Kornati az adriai tenger legnagyobb és legsűrűbb szigetcsoportja - magába sorolva 147 szigetet, szigetecskét és zátonyt, melynek felülete 69 km2 és több mind 230 km2-es területen fekszik. A szigetcsoport egy 35 km hosszú, 13 km széles területen fekszik, amelyet északnyugaton a Dugi Otok, délkeleten a Zirje és Pasman szigetek, míg északon és északkeleten a Vrgada és a Murter szigetek határolják. A parkot teljes egészében keresztül fogjuk hajózni, ászak-nyugatról dél-keletig, majd aztkövetően Vodiceben, a népszerű turisztikai központban fogunk kikötni. A hajón vacsorázunk, illetve töltjük az éjszakát.

7. Nap:

Elhagyjuk az adriai tengert és behajózunk a Krka folyó torkolatába, majd Skradinban vetünk horgonyt, nemmessze a híres Krka vízesésektől. Innen más hajók szállítanak minket tovább a nemzeti parkba. Megtekintjük majd a legismertebb vízesést - a Skradinski buk-ot, ahol egy 800 m-es szakaszon a folyó 17 vízesésen és néhol akár száz méter széles kaszkádokon keresztülhaladva 45 m-et esik. Következő célállomásunk Šibenik. A várost az írásos emlékek 1066-ban említik először. Šibenik a legfiatalabb a nagy tengerparti városok közül, ennek ellenére mégis a legrégebbi horvát város. Ez úgy lehetséges, hogy nem az ókori görögök, rómaiak vagy bizánciak alapították, hanem már az itt letelepedett horvátok. A városi séta után Zlarin, az azonos nevű szigeten található halászfalu felé hajózunk tovább, melynek öblében vacsorázunk, illetve az éjszakát töltjük.

8. Nap:

Mai célállomásunk Trogir, az UNESCO védelme alatt álló, gyakran „múzeumvárosként" emlegetett település. A kusza utcákon tett délutáni vagy esti séta igazi élmény. Gyönyörködhetnek majd a lenyűgöző várfalakban, bástyákban, templomokban és freskókban, valamint itt-ott bekukkanthatnak majd valaki udvarába. A vezetett városi séta után a számos éttermek valamelyikében lehet vacsorázni, az éjszakát pedig a hajón töltjük.

9. Nap:

Egy hosszabb, fürdőzésre szánt pihenőt követően Split felé, Horvátország második legnagyobb városa, és Dalmácia fővárosa felé hajózunk. Az 1700 éves múltra visszatekintő város a római időböl származó Diokléciánus császár palotája köré épült, és ma az UNESCO védelme alatt áll. A vezetett városi sétát követően Omiš felé, vagy a Makarskai riviéra valamelyik települése felé indulunk, ahol vacsorázunk, illetve az éjszakát töltjük.

10. Nap:

Visszaindulunk a szigetek felé és Brač-szigetét célozzuk meg. Ezen, a nagyságrendileg harmadik szigeten található a szigetek legmagasabb hegycsúcsa (778 m). A Pučišća-ban bányászott mészkövet használták többek között a berlini Reichstag, a bécsi parlament, valamint a washingtoni Fehér Ház építésénél is. A Bol-i Aranyszarv strand pedig, amely a tengeri áramlatok függvényében változtatja irányát, a mediterrán egyik legszebb strandja. Elegendő idejük lesz majd fürdeni az Aranyszarv strandon, azután pedig elvezetjük majd Önöket egy bor pincébe borkóstolóra. A hajón vacsorázunk, illetve töltjük az éjszakát.

11. Nap:

A Hvar-szigeti Jelsa település felé hajózunk ki, amely enyhe éghajlatáról, levendula-ültetvényeiről, valamint kiválló borairól ismert. Buszos túránk folyamán megismerjük majd a sziget szépségeit. A túra célállomása Hvar városa, ahol hajónk fog várni ránk. Maga a város a Španjol erődítmény lábánál helyezkedik el, melyről fantasztikus kilátás nyílik a Pokoli szigetekre. Felsétálunk az erődítményig, majd visszatérünk a hajóra, és a kapitány eldönti - a hvari kikötőben várható esetleges torlódástól függően -, hogy az éjszakát a hvari kikötőben, vagy valamelyik közeli öbölben fogjuk-e tölteni.

12. Nap:

Korčula-szigete felé folytatjuk utunkat. Korčula város óvárosa Dalmácia legszebbjei közé tartozik, és az erődítményre emlékeztető formájánál fogva gyakran „kis Dubrovniknak" in nevezik. A szigetet az ókorban, a felületét fedő fenyőerdőknek köszönhetően „Fekete Szigetnek" nevezték el. Az idegenvezető végigvezet majd minket a híres tengerész és felfedező - Marko Polo szülővárosán. Vacsorázni a korčulai éttermek eggyikében lehet, az éjszakát pedig a hajón töltjük.

13. Nap:

Reggelit követően elhagyjuk Korčula-szigetét, és Mljet-szigete felé hajózunk. A sziget egyik részét nemzeti parkká nyilvánították - az itt található két sós vizű tavat (a nagyobb tóban fekvő szigeten egy kolostor is található) csupán egy szűk csatorna köti össze a tengerrel. Pomena, kicsiny település kikötőjében vetünk horgonyt, mindössze néhány lépásre a nemzeti park bejáratától. A hajón fogyasztott ebéd után választani lehet majd, hogy a nemzeti parkot kerékpárral, vagy gyalogosan kívánják-e bejárni. A belépőjegy magába foglalja a nagyobb tó közepén levő kolostorig szállító hajós utazást is. Ajánlatos fürdőruhát is vinni, ugyanis a tó vize kb. két fokkal melegebb a tenger vizénél. Ezt követően az Elafit szigetek felé indulunk, a hajón vacsorázunk, az éjszakát pedig valamelyik halászflu öblében töltjük.

14. Nap:

Minden sietség nélkül az egyik szomszédos sziget felé indulunk, ahol majd egy néhány órára lehorgonyzunk. Elegendő időn lesz majd egy utolsó fürdőzésre és napozásra. Ebéd után felemelyük a horgonyt, és az „adria gyöngyszeme" - Dubrovnik felé vesszük az irányt. A nap hátralevő részét a nyílt téri múzeumhoz hasonlító, egyedülálló óváros felfedezésére lehet majd tölteni. Sétáljanak végik a Stradun-on, járják körbe a masszív kőfalakat és látogassák meg a számtalan nevezetességet. A kikötő az óvárostól egy félórás gyaloglásra, vagy néhány perces buszozásra van. A busz a hajó közvetlen közelében levő állomásról indul, 15 percenként közlekedeik, a jegy ára pedig 10 kúna. Vacsorázni a számos dubrovniki éttermek eggyikében lehet. Az éjszakáta a hajón töltjük.

15. Nap:

Reggelit követően egy buszos panoráma városnézésre indulunk. Ne felejtsék el magukkal vinni a fényképezőgépeiket, ugyanis lenyűgöző látványban lesz majd részük. Ezután egy városi sétát teszünk. és megtekintjük az óváros nevezetességeit. A hajón vacsorázunk, illetve töltjük az éjszakát.

16. Nap:

Reggeli után, 9 h körül partraszállunk. A körutazással kapcsolatos megjegyzések

Amore

Befogadóképessége az utasok elszállásolására : 38

Az építés éve : 2011, hossz : 40 m2, légkondicionáló : minden szalonban és kabinban, a kabinok száma : 19

Kabin kategoriája A (a fedélzet alatt)CR-0003-26-4-A1kétágyas fülkék saját zuhany/WC-vel

kezdő ár (per fő) 
Árjegyzék Árkalkuláció és Foglalás

Kabin kategoriája A (a fedélzeten)CR-0003-26-4-A2kétágyas fülkék saját zuhany/WC-vel

kezdő ár (per fő) 
Árjegyzék Árkalkuláció és Foglalás

Kruna mora

Befogadóképessége az utasok elszállásolására : 32, napos fedélzet

Az építés éve : 1992, rekonstrukció : 2007, hossz : 44 m, légkondicionáló : minden szalonban és kabinban, a kabinok száma : 15

Kabin kategoriája A (a fedélzeten)CR-0003-26-2-A2kétágyas fülkék saját zuhany/WC-vel

kezdő ár (per fő) 
Árjegyzék Árkalkuláció és Foglalás

Kabin kategoriája A (a fedélzet alatt)CR-0003-26-2-A1kétágyas fülkék saját zuhany/WC-vel

kezdő ár (per fő) 
Árjegyzék Árkalkuláció és Foglalás